Kövess Facebookon!

Támogatóink

pick 

AXIÁL
Aranykalász

Érsekcsanád

Vaskút

Bácsbokod

Szeremle

 Kézmű

Palesz

Makra Róbert e.v.

Marathon Sport

Navigáció

Bejelentkezés

11. forduló - U12 NB1. Dél-kelet

2018.11.10-én Hódmezővásárhelyen játszottuk a következő mérkőzésünket.

A városi sporttelep műfüves pályáján az első percektől már irányítottuk a mérkőzést.  Juhász Balázs, Könyves Álmos és Hársch Dávid gyors góljaival be is biztosítottuk a vezetést az első félidő felénél. Ezután végig uralva a mérkőzést játszottunk, de csak helyzetekig jutottunk. A végére egy beadásból Juhász Balázs zárta a mérkőzés statisztikáját. A gyerekek meggyőző játékkal, biztosan gyűjtötték be a három pontot.

Hódmezővásárhely –LUA Baja 0-4 (Juhász Balázs 2, Könyves Álmos, Hársch Dávid)

A mérkőzés legjobbja Könyves Álmos volt, aki a következőket nyilatkozta a mérkőzés után:

„ A mérkőzés elején sikerült gyorsan vezetést szerezni. Azután még tudtunk két gólt rúgni, de a második félidőben sok helyzetet kihagytunk, de jól védekeztünk és azért még egy gólt rúgtunk. Örülünk a győzelemnek.”