2019. őszi események

Feltöltés alatt!!

Kövess Facebookon!

Támogatóink

pick 

AXIÁL
Aranykalász

Érsekcsanád

Vaskút

Bácsbokod

Szeremle

 Kézmű

Palesz

Makra Róbert e.v.

Marathon Sport

Navigáció

Bejelentkezés

Bajaszentistván

LUA Bajaszentistván U19

Ha az egész évet vesszük, akkor elmondható, hogy sokat fejlődtünk, mind egyénileg, mind csapatként.
Megállapítható, hogy az őszi szezon majdnem teljes egészében a játékosok és a csapat felépítéséről szólt. Az ősz második felében már láthatóak voltak a fejlődés jelei.
A téli felkészülés jól sikerült, amely sokban köszönhető a magas létszámú edzéslátogatottságnak, illetve hogy a megépülő nagy műfüves pályának is köszönhetően kiváló körülmények között volt lehetőség a tervezett munka elvégzésére!
Az ősz folyamán szerzett tapasztalatok és az elvégzett munka tavasszal már eredményekben is tükröződött.
Az ősszel megszerzett 7 ponthoz képest tavasszal már 23-at szereztünk, amely vitathatatlanul a fejlődés jele. Az összegyűjtött 30 pont a 12. helyre volt elegendő. Kiemelni egyénileg nem szeretnék senkit, a CSAPAT érdemel dicséretet! Mindenképpen előrelépés az U19-es csapat és a játékosok számára, hogy az U19-es csapatból sokan bemutatkoztak a Bajaszentistván felnőtt csapatában is.
Köszönöm a játékosoknak az elvégzett munkát, illetve az alapítványnak, hogy megteremtette a körülményeket (eszköz, helyszín, szakmai iránymutatás) egy minőségibb edzésmunka elvégzéséhez!

A csapat tagjai, akik az idény folyamán szerepeltek:
Kammermann Gellért, Kammermann Bertalan, Földvári Bálint, Stigmon Martin, Horváth Gábor, Fandák Márk, Szűcs Máté, Tóth-Pál Csanád, Dósai Zoltán, Abari Sándor, Bánfi Bence, Rózsa Levente, Manhalter Martin, Perjés Gergely, Perjés Botond, Kubatov Gergő, Soós Dávid, Nádai Bence, Taskovics Péter, Márki Krisztián, Vőneki Dominik, Vojnics-Kortnics Dávid, Wittner Gábor, Szabó Zoltán, Molnár Zoltán

Jutalmazás és évzárás Bajaszentistvánon

A Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány bajai csoportjánál alapítványunk közösen a szülök segítségével, egy jó hangulatú szezon végi gyermeknapot tartott a csoport kis focistái számára. A nap folyamán a bajaszentistváni csoport U7, U9, U11, és U13-as korosztály gyerekei voltak jelen.  A gyerekeket az egész éves kemény, és kitartó munkájukért jutalomban részesítettük. Minden egyes labdarúgónk aranyéremmel, és rengeteg boldog pillanattal térhetett haza. A gyerekeket a nap folyamán, üdítővel, zsíros kenyérrel, és fagyival vendégeltük meg. Persze a nap középpontjában ismét a foci, a labda, a cselek, a gólok kerültek.

Önjáró locsoló berendezéseket vásároltunk

A Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány 2013/14-es TAO pályázaton sikeresen pályázott tárgyi eszköz beruházás és felújítás jogcím alatt  labdarúgó pályák karbantartását végző eszközökre,  és gépekre.  Ennek keretén belül most 2 db nagy teljesítményű locsoló berendezést vásároltunk.  A támogatásnak,  és a gépeknek  köszönhetően remélhetőleg javul a pályák minőségi állapota,  és ennek eredményeképpen  több gyermek  számára lesz vonzóbb a labdarúgás.  A gyerekek,  és a felnőtt csapatok számára jobb,  és élvezhetőbb körülményeket tudunk teremteni edzéseken,  és a bajnoki mérkőzéseken.  Labdarúgásunk fejlődésének, és  felemelkedésének egyik feltétele,  a  vonzó jó  körülmények,  és a 21. századi  infrastrukturális feltételek megteremtése.  Ahol a gyerekek edzéseken jól érzik magukat,  és folyamatosan fejlődni tudnak.  A  most megvásárolt két berendezés közül az egyik a Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány Vaskúti csoportjához,  a másik az alapítvány Bajaszentistváni csoportjához kerül használatba.

L.U.A. Bajaszentistváni U 7, U 9, U 11 csoportja

A Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány szakmai irányításával már több, mint egy éve Bajaszentistváni Általános Iskolában és Óvodában is elkezdődött a tömegesítés, a labdarúgás megszerettetése, megkezdődtek a labdarúgó edzések. Az alapítvány Bajaszentistvánon nemcsak az U 19 korosztályt támogatja, hanem kialakította a kisebb fiatalabb korosztályokat is. Létrehoztuk az U 7, U 9, U 11 és U 13-as csoportokat, és ha minden jól megy 2014 őszére, egy U 13-as leány korcsoportot is kialakítunk. A  gyerekek 2014/15-ös évtől az iskolai és az egyesületi Bozsik Programban fognak versenyezni. Az edzéseknek köszönhetően a gyerekek korábban ismerkednek meg a labdarúgással.  Több gyerekkel tudjuk a labdarúgást megszerettetni és a magyar labdarúgásnak megnyerni. Néhány képpel szeretnénk bemutatni, hogy a gyerekek milyen jól érzik magukat az edzéseken, és az elvégzett munka után a gyerekek koruknak megfelelő vitaminokat kapnak. Remélhetőleg Bajaszentistvánon is minél több gyerek kapcsolódik be a Labdarúgás Utánpótlásért  Alapítvány szakmai munkájába.

Alapítványunk fűnyíró kistraktorokat vásárolt

A Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány 2013/14-es TAO évben tárgyi eszköz és beruházás jogcím alatt 4. 400. 000. Ft értékű támogatást nyert, melyen pályakarbantartó gépeket, és locsoló berendezéseket  vásárol. Első körben 3 db nagy teljesítményű fűnyíró kistraktort vásároltunk. Melyeket Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány bajaszentistváni, vaskúti és bácsbokodi csoportjánál helyez el. Így biztosítva a gyerekeknek és a helyi felnőtt csapatoknak, hogy gondozott és megfelelően karbantartott  pályákon tudjanak játszani és edzeni. Remélhetőleg a gondozott körülményeknek köszönhetően egyre több gyerek kapcsolódik be a magyar labdarúgás, és Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány szakmai munkájába.

Bajaszentistváni utánpótlás támogatása

Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány 2013/14-es TAO pályázatnak köszönhetően ismét támogatni tudja a Bajaszentistváni U 19-es csapatot. Az együttműködésnek köszönhetően a szülők és az egyesület válláról szeretnénk a terhet levenni, és az edzéseket színesebbé és szintvonalasabbá tenni. Célunk egy szintvonalas a mai kor követelményinek megfelelő utánpótlás kialakítása, ahová a gyerekek szívesen járnak edzésre, jól érzik magukat és fejlődésük folyamatos. Később viszont többen kapcsolódjanak be a felnőtt labdarúgásba, akár ha alacsonyabb szinten is fociznak tovább. 2013/14-es évben az új sporteszközök és sportfelszerelések mellett az egyesületet utánpótlás szállítás díjával, edzői bérekkel, edzői tanfolyamokkal tudjuk támogatni.

Bajaszentistvánon is új felszerelést kaptak a gyerekek

 

2012/13-as TAO pályázat segítségével a Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány teljes sportruházattal és felszerelésekkel felruházta a Bajaszentistván U19-es csapatát. Így már megye II-es szinten színvonalasan tudnak pályára lépni. A mezek, melegítők és a sportruházat tisztántartása végett az alapítvány mosógépet és szárítógépet vásárolt az egyesületnek. Remélve, hogy így a nehéz mindennapokba egy kis örömet és fejlődést tudunk nyújtani.

A pályázaton nyert sportfelszerelések, sporteszközök átadása Bajaszentistvánon

Bajaszentistvánon is átadtuk a sporteszközöket és felszereléseket, valamint itt is megkezdődött a munka.