Kövess Facebookon!

 

 

 

 

Támogatóink

pick 

AXIÁL
Aranykalász

Érsekcsanád

Vaskút

Bácsbokod

Szeremle

 Kézmű

Palesz

Makra Róbert e.v.

Marathon Sport

Navigáció

Bejelentkezés

Mozgalmas hétvége alapítványunknál

Ismét mozgalmas hétvégén vannak túl, a Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítványban focizó gyerekek. Alapítványunk U11-es, és U13-as korosztályainak Sükösdön került megrendezésre a 2016-os év első egyesületi Bozsik tornája. A Sükösdön megrendezett Bozsikos futsal tornán nem minden gyermek tudott részt venni a korlátozott létszám miatt, így elsősorban azok a gyerekek szerepeltek a tornán, akik nem játszanak a megyei futsal bajnokság mérkőzésein. A futsal tornán a LUA Baja U11-es korosztályából Tamás Martin, az U13-as korosztályból Lóki Tamás részesült különdíjazásban, a tornán nyújtott teljesítményükért. A LUA Baja U16-os csapata viszont Jánoshalmán szerepelt a Dr. Fenyvesi Máté teremlabdarúgó tornán, ahol az előkelő második helyen végeztek a fiúk. A tornán a gólkirályi címet a LUA Baja 2002-es születésű játékosa Fercsák József szerezte meg. A hétvégén mérkőzés nélkül maradt bajai és vidéki csoportok U11-es, U13-as, és U14-es korosztályok játékosai sem tétlenkedtek, nekik  Baján a Bence István műfüves csarnokban volt korosztályonként közös edzésük. A hétvégi tornákon szerepelt játékosoknak gratulálunk az ügyes, jó játékért.

Elkezdődött a 2015/16-os megyei futsal utánpótlás bajnokság

A 2015/16-os bajnokság őszi szezon befejezésével  a LUA Baja utánpótláscsapatai nem mentek téli pihenőre, hanem a bajnokságok küzdelmeit a Bács-Kiskun megyei futsal bajnokság küzdelmeiben folytatják. Az MLSZ irányelveit figyelembe véve, és a gyerekek folyamatos fejlődése érdekében alapítványunk fiú U11-es, U13-as, U15-ös, és leány U15-ös korosztályokban indított csapatokat. A bajnokságok küzdelmeit az U11-es csapatunk kezdte meg legkorábban, 2015.12.19.-én léptek először  pályára Bácsbokodon, a LUA Baja által rendezett tornán. A folytatásban U13-as csapatunk következett, ők 2016.01.09.-én léptek először pályára, szintén alapítványunk által rendezett tornán Vaskúton. Az első forduló után az U11-es, és az U13-as csapataink a harmadik helyről várják a folytatást. A megyei futsál bajnokságban az U15-ös fiú korosztályunk 2016.01.10.-én Kiskunmajsán rendezett tornán kapcsolódott  a bajnokság küzdelmeibe, U15-ös csapatunk is a harmadik helyről várja a bajnokság folytatását. A LUA Baja U15-ös leány csapata 2016.01.30.-án, és 2016.02.27.-én játssza a megyei futsal bajnokság mérkőzéseit, mind a két forduló megrendezésére Vaskúton kerül sor.

A 2015-ös őszi szezon értékelése az U16-os, és az U19-es korosztályoknál

A Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány nagypályás korosztályainál, és alapítványunk által támogatott csapatoknál nagy voltozások mentek végbe a nyári felkészülés alatt. Mert az új 2015/16-os bajnoki évben átszervezték az utánpótlás bajnokságokat, illetve sok játékos kiöregedett a korosztályából, vagy továbbtanulás miatt nem tudta továbbiakban vállalni a labdarúgást. Az új bajnoki évben U16-os, és U19-es csapatok versenyeztetését engedélyezte a Magyar Labdarúgó Szövetség Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága megyénkben. Sokan kiöregedtek a korosztályokból így feljebb léptek az U19-es, vagy a felnőtt csapatokba, illetve Bácsbokodon a megye II-es felnőtt bajnokságból kiesett a bácskodi csapat. Így az új bajnoki évben a megye III-as bajnokságban egy fiatal bokodi születésű játékosokra épülő új csapat kialakítása kezdődött, ami sajnos az U19-es csapat ideiglenes megszűnéséhez vezetett. A bácsbokodi U19 csapat játékosainak nem kellett a labdarúgást abbahagyni, mert a játékosok egy része bekerült a helyi felnőtt csapatba, a többi játékos Bácsborsódon, Bajaszentistvánon, Szeremlén, Katymáron folytatta tovább a sportolást alapítványunk szakmai segítségével. Az ősz során voltak nehézségek, illetve nehezebb akadályok, melyeket a gyerekek ügyesen megoldottak. Sok ügyes, tehetséges fiatal játékos lehetőséget kapott Szeremlén, Bácsbokodon, és Bajaszentistvánon az ősz folyamán, hogy bemutatkozzon a helyi felnőtt csapatban, megméretesse magát a felnőtt megyei bajnokságok küzdelmeiben. Minden egyes csapatot, játékost dicséret illet az elvégzett munka végett, illetve a szeremlei U19-es csapatott mindenféleképpen ki kell emelni eredményessége miatt, hiszen őszi bajnokként várják a bajnokság tavaszi folytatását. 

Radics István a LUA Bajaszentistváni SK U19-es csapatának az edzője így értékelte az elmúlt időszakot. 

„ A csapat 50-60%-ka nagypályás labdarúgó tapasztalattal egyáltalán nem, illetve kis mértékben rendelkezett. A feladat adott volt: az újonnan érkezők, a tapasztalatlanok megfelelő szintre hozása (technikailag, taktikailag, erőnlétileg), beépítése a csapatba.

Az őszi szezon második felére az edzéseken elvégzett munkának és a mérkőzéseken szerzett tapasztalatoknak köszönhetően stabilizálódott gárda teljesítménye. Erőnlétileg utolérték magukat, az alaptechnikák elsajátításra kerültek és taktikailag is érettebbé váltak.

Az idősebb és tehetségesebb játékosok kettős játékengedéllyel rendelkeznek, melynek köszönhetően szerepelhetnek a Bajaszentistváni SK felnőtt csapatában. Többük szerepet kapott a Bács-Kiskun Megyei II. osztály déli csoportjának bajnoki, illetve a Bács-Kiskun Megyei Kupa mérkőzésein.

Kiemelném Stigmon Martin aki a lejátszott mérkőzések 90%-án a felnőtt csapatban szerepelt eredményesen, illetve Földvári Bálint, aki a mérkőzések során folyamatosan stabil teljesítményt nyújtva, a többiek előtt példaértékűen állt a mérkőzésekhez.

Az előbbiekben kiemelt két játékoson kívül mindenki dicséretet érdemel a megfelelő hozzáállás, a mérkőzéseken és edzéseken nyújtott részvétele és teljesítménye miatt. ”

Aladics Tamás a LUA Bácsbokodi SK U16-os csapat edzője értékelte saját csapata őszi teljesítményét.

 „ Felkészülési mérkőzéseken felemás teljesítmény nyújtottunk, volt amikor jól játszottunk, de volt, hogy rosszul. A bajnokságot két döntetlennel kezdtük, igaz mind a két mérkőzésben benne volt a győzelmi esély. Majd egy szoros mérkőzésen vereséget szenvedtünk, melyet három győzelem követett, amelyből a Jánoshalmi FC elleni eredményt és a mutatott jó játékot emelném ki. Ez után sajnos három vereséget szenvedtünk el. Az utolsó három mérkőzés lehetett volna jobb is, mint ahogy sikerült. A csapat hozzáállásával nem vagyok elégedett, ezen a tavaszi szezonban igyekszünk változtatni. Összességében a csapat teljesítménye elfogadható, bár állhatnánk sokkal előrébb is, mivel a csapat képes rá, több van bennük mint amit mutattak az ősz folyamán.”

 

Közös edzések Baján

A Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány U13-as, U14-es, és U16-os korosztályok focistái a 2015/16-os bajnokságok őszi szezonjának befejezésével nem álltak le a munkával, hanem a hétközi edzések mellett 2015.11.21.-től egészen 2015.12.19.-ig minden szombaton közös edzéseken vettek részt. Az edzések minden szombaton délelőtt 9 órától – 12 óráig tartottak Baján, a Bence István műfüves csarnokban. A közös edzéseken alapítványunk vaskúti, bajai, bácsbokodi, és szeremlei  csoportjaiban focizó ügyesebb gyerekei vettek részt. A vidéki gyerekeket a közös edzésekre busszal szállították, és a nagy légyszám miatt két csoportban dolgoztak 9 órától  - 10.30-ig, és 10.30-tól-12 óráig. Az edzéseken a gyerekek munkáját Goretich Krisztián szakmai és utánpótlás vezető irányítása mellett, Csipak Kornél, Kurucz János, Szöllősi Viktor és Goretich Gábor edzőkollégák segítették. A szombati közös edzések egyik fő célja, hogy az ügyesebb gyerekek egymás között is tudjanak edzeni, a másik fő célja a fejlesztő hatású edzéseken volt. Ezeken az edzéseken a gyerekek a korosztályoknak, és a korosztályos képzésnek megfelelő gyorsaságot, és állóképességet fejlesztő hatású gyakorlatokat végeztek. Az edzések végén persze az egymás elleni játék sem maradhatott el, amit a gyerekek a fáradság ellenére nagyon élveztek.

Az év utolsó U7-U9-es Bozsik tornája

Alapítványunk 2015.11.07.-én szombaton ismét évzáró U7-U9-es Bozsik tornát rendezett Vaskúton. A kis focistákat az időjárás nem fogadta a kegyeibe, mert hideg időben és óriási ködben került a Bozsik torna megrendezésre. A rossz idő ellenére a gyerekek derekasan helyt álltak, és kitartottak a torna végéig. Így a torna, és a gyerekek nem vesztek el mint az a bizonyos szürke szamár a ködben. A kis focistákat alapítványunk a hideg idő miatt forró teával is vendégül látta. Dicséret illeti a tornán részt vett minden egyes labdarúgó palántát ügyességük, és kitartásuk miatt.

Továbbképzés Debrecenben

A Debreceni Futballegyetem 2015. november 3.-án Debrecenben labdarúgó edző konferenciát, és továbbképzést tartott. Melynek témái, és a programsorozat célja: a hazai utánpótlás-labdarúgás bekapcsolása a nemzetközi vérkeringésbe, együttműködés a külföldi felsőoktatási intézmények sportirányú projektjeivel, valamint a nemzetközi tapasztalatok bevonása a hazai szakmai gondolkodásba. A nap fő témája az Ajax Amsterdam FC képzési rendszerének és az Ajax Online Academy bemutatása volt, az AJAX utánpótlás vezetőinek, edzőinek segítségével. A színvonalas előadásokat gyakorlati bemutató is követte, melynek a helyszíne az impozáns új Nagyerdei Stadion volt. A gyakorlati bemutatón a Debreceni Labdarúgó Akadémia növendékei vettek részt, az Ajax Amsterdam FC edzői, és vezetői irányításával. Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központja - elismerte a Debreceni Egyetem törekvéseit, a színvonalas előadásokat és bemutatókat, a programot bekapcsolta a továbbképzési programjába, és kreditpont gyűjtést biztosított a továbbképzésen részt vett edzők számára. A Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány edzői stábját Debrecenben: Goretich Krisztián, Goretich Gábor, Csipak Kornék, Gombás László, és Kurucz János edzőkollégák képviselték.

LUA Baja U13-as játékosok a megyei válogatón

A  Magyar Labdarúgó Szövetség Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága által szervezet U13 megyei válogatón, a Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítványt az U13-as korosztályból három labdarúgónk képviselte. A Kecskeméten megrendezett kiválasztó tornán Vincze Péter, Barth Milán, és Csiki Noel labdarúgók képviselték alapítványunkat. Csiki Noel bekerült az U13-as megyei válogatottba, és meghívást kapott az őszi szünetben megrendezésre kerülő edzőtáborba. Vincze Péter, és Barth Milán bekerült a vésztartalékok közé, betegségek és sérülések esetén rájuk is számítanak.

Gratulálunk, és sok sikert kívánunk nekik! 

U14-es bajnokság eredményei

A Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány a 2015/16-os bajnoki évben a gyerekek létszáma, és a gyerekek folyamatos fejlődése miatt két U14-es csapatot indított az idei Bács-kiskun megyei bajnokságban. A LUA Baja A csapatában a 2002-ben született gyerekek, a LUA Baja B csapatában a 2003-2004-ben született gyerekek játszanak. Mindkét csapatban játszó gyerekek megérdemlik a dicséretet, mert ügyesen, jól, és olykor nagyokat küzdve mindent megtesznek a győzelem érdekében, mert mindig a győzelemre játszanak. Ez viszont nem mindig párosul győzelemmel, olykor vesztesen kell elhagyniuk a pályát.

LUA Baja A csapatának az eredményei:
LUA Baja A - Kunbajai SE  10 - 1
Híd SC - LUA Baja A  2 - 5
LUA Baja A - Sükösdi SC  15 - 0
LUA Baja A - Tompai SE  8 - 1
Mélykúti SE - LUA  Baja A  0 - 9
LUA Baja A - Kelebiai KNSK  5 - 2
Érsekcsanádi KSKE - LUA Baja A  1 - 4

LUA Baja B csapatának az eredményei: 
Kelebiai KNSK - LUA Baja B  7 -2
LUA Baja B - Érsekcsanádi KSKE  2 - 6
Tompai SE - LUA Baja B  2 - 4
Bácsalmási PVSE - LUA Baja B  7 - 0
LUA Baja B - Kunbajai SE  2 - 1
Híd SC - LUA Baja B  4 -2 
LUA Baja B - Sükösdi SC  10 - 0

A Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány nevében minden egyes játékost külön dicséret illeti.

Goretich Krisztián
/ Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány szakmai igazgató /

Szeptemberi és októberi Bozsik tornák.

A Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány U7-es, U9-es, U11-es, és U13-as korosztályai szeptember és október hónapban folyamatosan részt vettek Vaskúton, Nagybaracskán és Baján megrendezett U7-es és U9-es egyesületi Bozsik tornákon, és Sükösdön megrendezésre került U11 és U13-as tornákon. Alapítványunk ismét a legnagyobb létszámmal jelent meg a tornákon, ahol ismét a LUA Bácsbokod, a LUA Bajaszentistván, a LUA Vaskút, a LUA Bátmonostor, és a LUA Szeremle-Dunafalva csoportokban focizó gyerekek képviselték a Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítványt.

Dolgos hétköznapok

A Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítványnál hétről hétre több száz labdarúgó jár folyamatosan edzésekre, az U7-es korosztályoktól egészen au U19-es korosztályokig, a lányoktól a fiúkig. A gyerekek nap mint nap azért járnak edzésekre Vaskúton, Bajaszentistvánon, Bácsbokodon, Szeremlén, és Bátmonostoron, hogy folyamatosan fejlődjenek,és labdarúgó tudásokat fejleszteni és csiszolni tudják. Az edzéseken tanult és gyakorolt cseleket, taktikai elemeket, viszont a hétvégi tornákon mérkőzéseken már alkalmazniuk és használniuk kell, ha a játékhelyzetek ezt megkövetelik.  A gyerekek a hétközi edzéseken jól és ügyesen dolgoznak, mindig hoznak magukkal barátokat és osztálytársakat, akik folyamatosan bekapcsolódnak a már megkezdett munkába.

Oldalak