2019. őszi események

Feltöltés alatt!!

Kövess Facebookon!

Támogatóink

pick 

AXIÁL
Aranykalász

Érsekcsanád

Vaskút

Bácsbokod

Szeremle

 Kézmű

Palesz

Makra Róbert e.v.

Marathon Sport

Navigáció

Bejelentkezés

Nagyszerű bajnoki rajt! - U14 NB2

Szeptember 5-én, szerdán megkezdte NBI-es bajnoki évadját a LUA Baja U14-es csapata. Nagyszerű időben itthon fogadtuk a Dombóvárt.

NB2-es mérkőzésen szerepelt a LUA Baja U15-ös csapata

Az első fordulóban a Dombóvárt fogadtuk a Vasváriban. Az elején ellenfelünk letámadással és bátor támadójátékkal lepett meg bennünket. Szerencsére ez nem okozott problémát, hiszen jó védekezéssel, okos labdakihozatalokkal és gyors kombinatív játékkal ezt megoldottuk, amelyekből helyzetekig jutottunk, de sajnos gólt az első játékrészben nem sikerült szereznünk.

NB1-es mérkőzésen szerepelt a LUA Baja U13-as csapata

A hétvégén lejátszottuk első bajnoki és egyben második nagypályás mérkőzésünket, melyen sajnos alul maradtunk hazai pályán Orosháza ellen. A mérkőzés jó részében igyekeztek megcsinálni a gyerekek az edzéseken gyakoroltakat, a labdakihozatalok nagy része jól sikerült, de a kapott gólokat indokolatlan labdavesztés előzte meg. Nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a labdabiztonságra, az átmenetek lereagálására, a támadójáték hatékonyságára és a labda nélküli mozgásokra.

NB1-es mérkőzésen szerepelt a LUA Baja U12-es csapata

Szeptember első napján a gyerekek nagy örömére nem az iskola kezdődött, hanem a 2018/19-es bajnoki idény. A LUA Baja U12 és U13 –as csapata az NB1 Dél – Keleti csoportjában kezdte meg ezt az évet. Az első fordulóban az Orosháza fiataljai voltak a vendégek. A mérkőzés igazi nyárvégi melegben játszódott a Rónai Sándor műfüves pályán. A nagypálya-amin először játszottak- szokatlan volt a fiúknak, de a pár perces bizonytalanság után már jó iramot diktált mindkét együttes. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, Hársch Dávid góljára a vendégek gyorsan válaszoltak.

TAO sportfejlesztési pályázat 2018/19

A Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány 2018-ban ismét  sikeresen pályázott a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt 2018/19-es év TAO sportfejlesztési pályázatán. Így a TAO pályázaton nyert támogatásból  tovább tudjuk segíteni és támogatni, Baja város és vonzáskörzetébe tartozó labdarúgó utánpótlás folyamatos fejlődését. Alapítványunk a folyamatos fejlődés érdekében idén ismét sikeresen pályázott utánpótlás-nevelés, edzőképzés, tárgyi jellegű beruházás, és személyi jellegű támogatás jogcímek alatt. Célunk a folyamatosan javuló infrastrukturális feltételek mellett a  Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítványnál, és a támogatott egyesületeknél a megnövekedett gyerek létszámot rendezett körülmények, pályák, öltözök, és szertárak várják, valamint minél képzettebb, felkészültebb edzők foglalkozzanak a gyerekekkel. 


A határozat ide kattintva megtekinthető PDF formátumban. 
A kérelem letölthető itt.

TAO sportfejlesztési pályázat 2017/18

A Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány 2017-ben ismét  sikeresen pályázott a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt 2017/18-as év TAO sportfejlesztési pályázatán. Így a TAO pályázaton nyert támogatásból  tovább tudjuk segíteni és támogatni, Baja város és vonzáskörzetébe tartozó labdarúgó utánpótlás folyamatos fejlődését. Alapítványunk a folyamatos fejlődés érdekében idén ismét sikeresen pályázott utánpótlás-nevelés, edzőképzés, tárgyi jellegű beruházás, és személyi jellegű támogatás jogcímek alatt. Célunk a folyamatosan javuló infrastrukturális feltételek mellett a  Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítványnál, és a támogatott egyesületeknél a megnövekedett gyerek létszámot rendezett körülmények, pályák, öltözök, és szertárak várják, valamint minél képzettebb, felkészültebb edzők foglalkozzanak a gyerekekkel. 


A határozat ide kattintva megtekinthető PDF formátumban. 
A kérelem letölthető itt.

Kövess Facebook oldalunkon!

Legfrissebb híreinket, fotóinkat ezentúl Facebook oldalunkon tekinthetik meg.

Szeptember és október hónap eseményei

A nyári focitábor és a strandlabdarúgó bajnokság befejezésével alapítványunknál július és augusztus hónapban elkezdődött a felkészülés a 2016/17-os év labdarúgó bajnokság küzdelmeire. Utánpótlás csapataink a Bács-Kiskun megyei és a Baranya megyei U19, U16, U15 és U14-es utánpótlás bajnokságokban , valamint az egyesületi Bozsik program alközponti U7, U9, U11, U13-as, megyei kiemelt U11 és U13-as, és kiemelt régiós U13-as tornák küzdelmeiben vesznek részt. A LUA Baja edzői stábja a nyár során három új kollegával is bővült, így csatlakozott alapítványunkhoz Orbán Tamás, Keresztes Xavér labdarúgúedzők és Gorjanácz Márta atléta és mozgáskoordinációs edző. Augusztus közepére véglegessé vált, hogy U7-es korosztályban öt csapatot, U9-es korosztályban hét csapatot, U11-es korosztályban három csapatot, és U13-as korosztályban három fiú és egy leány csapatot versenyeztetünk az alközponti egyesületi Bozsik programban. A Bács-Kiskun megyei kiemelt Bozsik tornákon egy-egy U11-es és U13-as csapattal veszünk részt, valamint a kiemelt tehetségek régiós Bozsik tornáján egy U13-as csapattal versenyzünk. A megyei bajnokság U19-es küzdelmeiben két csapatot, U16-os bajnokság küzdelmeiben egy csapatot, az U15-ös leány bajnokságban egy csapatot, és az U14-es bajnokságban két csapatot versenyeztetünk. Az ősz folyamán sikeresen rendeztünk Vaskúton két alkalommal U7, U9-es Bozsik tornát, és Baján kiemelt megyei és régiós Bozsik tornákat. Alapítványunk U12-es, U13-as és U14-es játékosai részt vettek a megyei tehetség kiválasztón, és ezt követően a következő játékosok kerültek be a megyei válogatottba: Dózsa Marcell, Fehérváry Tamás, Grósz Benjámin, Haász Benjámin, Goretich Gergő, Eichardt Krisztián, Orbán Kolos, Tamás Martin, Szilasi Levente, Soós Levente, Lóki Tamás, és Bányai Dániel.

TAO sportfejlesztési pályázat 2016/17

A Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány 2016-ban ismét  sikeresen pályázott a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt 2016/17-es év TAO sportfejlesztési pályázatán. Így a TAO pályázaton nyert támogatásból  tovább tudjuk segíteni és támogatni, Baja város és vonzáskörzetébe tartozó labdarúgó utánpótlás folyamatos fejlődését. Alapítványunk a folyamatos fejlődés érdekében idén ismét sikeresen pályázott utánpótlás-nevelés, edzőképzés, tárgyi jellegű beruházás, és személyi jellegű támogatás jogcímek alatt. Célunk a folyamatosan javuló infrastrukturális feltételek mellett a  Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítványnál, és a támogatott egyesületeknél a megnövekedett gyerek létszámot rendezett körülmények, pályák, öltözök, és szertárak várják, valamint minél képzettebb, felkészültebb edzők foglalkozzanak a gyerekekkel. 


A határozat ide kattintva megtekinthető PDF formátumban. 
A kérelem letölthető itt.

Pályakarbantartó kisgépeket vásároltunk

Újabb gépekkel bővült a Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány eszközparkja. A LUA Baja Alapítvány ezúttal a labdarúgó pályák minőségét javító eszközöket vásárolt, így például gyepszellőztetőt, műtrágyaszórót és fűkaszákat. A gépekből Bajára és a környező településekre is jut.

Szép nagy kupacot tesznek ki az újonnan beszerzett gépek, melyeket ezúttal is a TAO pályázat keretében tudott megvásárolni az alapítvány. Az elmúlt időszakban már több hasonló beruházás is történt, melyekkel a környék labdarúgó pályáinak minőségén sikerült javítani. Vaskúton például jelentősen javult a pálya minősége, sőt világítást is kapott a füves és a kis műfüves pálya.

„ Elindítottunk egy pályafejlesztési programot, egy minőség javítási programot. A gyerekek normálisabb körülmények között tudnak focizni, a technikai dolgokat jobban el tudják sajátítani, illetve a jobb környezet jobban vonzza a gyerekeket a magyar labdarúgásban. Most ennek a keretein belül sikerült vásárolni fűkaszákat, gyepszellőztetőket, gyephengereket és műtrágyaszóró adaptereket. Amelyek remélhetőleg mind a pályák minőségének javulásához, és a gyerekek folyamatos fejlődéséhez hozzájárulnak.”

A most beszerzett gépek Bajára, Vaskútra, Bácsbokodra és Szeremlére kerülnek. A tervek szerint nem ez volt az utolsó hasonló beruházás, a következő kiírásban több hasonló eszközre is pályázott az Alapítvány. Sőt, egy nagy álom is megvalósulhat, erről azonban még hiába faggattuk Goretich Krisztiánt.

Forrás: Bajai Tv

Oldalak