2019. őszi események

Feltöltés alatt!!

Kövess Facebookon!

Támogatóink

pick 

AXIÁL
Aranykalász

Érsekcsanád

Vaskút

Bácsbokod

Szeremle

 Kézmű

Palesz

Makra Róbert e.v.

Marathon Sport

Navigáció

Bejelentkezés

Tartalékos hétvége - 12. forduló - U12 NB1. Dél-kelet

2018.11.18-án, hazai pályán fogadta egyesületünk a Ceglédi VSE csapatát.

Sajnos ezen a hétvégén a betegségek megtizedelték csapatunkat és ráadásul két játékost kellett nélkülözni az U13-as csapat részére. Ennek ellenére remekül működött az egység és sok helyzetet dolgoztunk ki, majd a vezetést is megszereztük Soós Flórián révén. A fordulás után sajnos egy rövid tíz perc alatt három gólt kaptunk, ennek ellenére megint adódott nekünk is lehetőségünk, de sajnos ezek kimaradtak. A végére két eladott labdából megint eredményes volt az ellenfél. Az eredmény nem tükrözi a mutatott játékot, a gyerekek ügyesen játszottak, de az ellenfél kíméletlenül kihasználta hibáinkat.

Ennek ellenére a mérkőzés legjobbja Koller Dominik a csapat kapusa volt, aki a következőket nyilatkozta:
"Az első félidőben sok helyzetünk volt, de mindegyiket kihagytuk. a második félidőben volt 5 perc fegyelmezetlenség hátul, kaptunk is 3 gólt. Utána már az egész csapat összeesett. Két alap ember is hiányzott a csapatunkból. Jól játszottunk. Az eredmény nem tükrözte a játék képét."

 

LUA Baja-Ceglédi VSE 1-5 (Soós Flórián)