2019. őszi események

Feltöltés alatt!!

Kövess Facebookon!

Támogatóink

pick 

AXIÁL
Aranykalász

Érsekcsanád

Vaskút

Bácsbokod

Szeremle

 Kézmű

Palesz

Makra Róbert e.v.

Marathon Sport

Navigáció

Bejelentkezés

Bonyhád és a Kaposvölgye ULE csapatai ellen szerepeltünk - U17-U19 NB2.

Bonyhád – Lua Baja

U19: hasonló erők küzdelmét vártuk a mérkőzésen, és a várakozásunk be is igazolódott. Két, körülbelül egyforma csapat feszült egymásnak, és a gólok is felváltva estek. Egy szöglet után vezetést szereztek a hazaiak, ezt szintén szöglet után Újházinak sikerült egalizálni. Ezután ismét a hazaiak kezdeményeztek, és sikerült is előnybe kerülniük. Miután ismét hátrányba kerültünk magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és Szabados, majd Schaffer góljával megfordítottuk az eredményt. Sajnos nem sikerült megtartani, mert a 92. percben egy kavarodás után kiharcolta a döntetlent a hazai csapat. Összességében reális eredmény született, ismét volt esélyünk győzni, de a szerencse nem állt mellénk. Ami bíztató jel, hogy hétről- hétre látszik a fejlődés a fiúk játékán, ami bizakodásra ad okot.

U17: esélyesként léptünk pályára a hazai csapat ellen, megnehezítve a dolgunkat egy kicsi és rossz talajú pályán kellett játszanunk a mérkőzést, és ez a mi játszós, passzolós csapatunknak nem nagyon „ízlett”. Sorra dolgoztuk ki a nagyobbnál- nagyobb helyzeteket, de sajnos minden ki is maradt. A futball törvényszerűsége szerint az ellenfelünk egy előre vágott labda után megszerezte a vezetést. Ezután ott folytattuk, ahol abba hagytuk. Helyzeteink kimaradtak, a hazaiak pedig egy egyéni hiba után, már kétgólos előnybe kerültek. A szünet előtt sikerült Bálity révén a hátrányunkat csökkenteni, de így is a félidőben a hazaiak örülhettek. Szünetben próbáltuk rendezni a sorokat, és ahelyett, hogy mi rútunk volna gólt, ismét hátrányba kerültünk. Szerencsére rögtön tudtunk válaszolni Oláh jóvoltából, ami jót tette a csapatnak! Egy jogos büntetőből Lóki egyenlített, és Oláh révén a győzelmet is kiharcoltuk. Összességében egy gyengébb, de harcos játékkal megérdemelt győzelmet arattunk, csapatunk erejét az is mutatja, hogy rossz játékkal is tudtunk nyerni.

Lua Baja- Kaposvölye ULE

U19: Nagyon készültek a fiúk, hogy megszerzik az első győzelmüket, és ez az eredmények alapján jogosan elvárható is volt. Egy hasonló játékerőt képviselő csapattal találkoztunk. A mérkőzés elején a vendégek birtokolták többet a labdát, de Shaffer három egyéni akció után három gólt szerzett. Kicsit túlságosan megnyugodtak a fiúk, aminek és az ellenfél szerencséjének köszönhetően gólt is kaptunk, de a félidő vége felé ismét három gólos előnybe kerültünk, Szalai volt a gólszerző. A félidőben azt mondtuk a srácoknak, hogy egy góllal el lehet dönteni a mérkőzés kimenetelét. A csapat ezt be is tartotta, mert Szabados és Juhász gólja után ellenfelünk lélekben fel is adta a mérkőzést. Ezután már csak a számszerinti végeredmény volt kérdéses, Kvala, Schaffer és Szabados is betalált még a végén. Végeredményben megérdemelt győzelmet arattunk, csak van egy kis hiányérzetem, mert sok helyzetet így is elpuskáztunk.

U17: Ismét egy olyan csapattal kerültünk szembe, akik papíron nálunk gyengébben szerepeltek. Nagyon megszervezték a védelmüket, amit nehezen sikerült áttörnünk. Sokat hibáztunk, ellenfelünk viszont ügyesen gátolta meg támadásainkat. Bálityot buktatták a tizenhatoson belül, a jogos büntetőt Lóki értékesítette. Ezután még Szilasi és Bálity is betalált, így három gólos előnnyel vonultunk a szünetre. Az első félidő krónikájához még hozá tartozik, hogy Szilasit és az ellenfelünk egy játékosát a 43. percben a játékvezető kakaskodás kiállította. A második félidőben elfáradtak a vendégek, aminek köszönhetően újabb gólokat szereztünk, névszerint Lóki, Oláh 2, Csiki, Tóth R, Bálity révén. Összességében megérdemelt győzelmet arattunk egy jól és harcosan játszó ellenféllel szemben.