Kövess Facebookon!

Támogatóink

pick 

AXIÁL
Aranykalász

Érsekcsanád

Vaskút

Bácsbokod

Szeremle

 Kézmű

Palesz

Makra Róbert e.v.

Marathon Sport

Navigáció

Bejelentkezés

A Szilády RFC volt a vendégünk - U13 NB1. Dél-kelet

Ezen a héten előre hozott mérkőzésen, jelenleg a táblázat második helyén álló Kiskunhalasi Szilády RFC volt a vendégünk.

Viszonylag jól kezdtük a mérkőzést, de nem tudtuk kihasználni az adódó lehetőségeket.
Sajnos most elég keveset láttunk az edzéseken gyakoroltakból, azokból az erényekből, amelyek a korábbi mérkőzéseken nyújtott jó teljesítményt eredményezték. Kicsit lassú volt a játékunk, a gondolkodásunk, nem voltak elég agresszivek a visszatámadásaink, labdaszerzési kísérleteink, összjátékunk körülményes és lassú volt, kevés volt az oldalváltás, túlsúlyba kerültek az egyéni megoldások.
A második játékrész nagy részében hiába szorítottuk kapujához ellenfelünket, mivel elég rossz felfogásban játszottunk, most elmaradt a siker. Különösen fájó ez azért, mert nem ez a csapat igazi arca, és riválisunk ezen a napon verhető lett volna. Köszönjük a hozzátartozók szurkolását, támogatását, példaértékű, volt, ahogy végig a csapat mellett álltak! A következőkben igyekszünk ezt játékunkkal meghálálni! Hajrá LUA!

Szűcs Bence, a mérkőzés egyik legjobbja: "Jobban ki kellene dolgoznunk a helyzeteinket, lehetne jobb a helyzet kihasználásunk is, és ezen a mérkőzésen kevés volt a labdaszerzésünk. Pozitívum, hogy egyre többet birtokoljuk a labdát."