2019. őszi események

Feltöltés alatt!!

Kövess Facebookon!

Támogatóink

pick 

AXIÁL
Aranykalász

Érsekcsanád

Vaskút

Bácsbokod

Szeremle

 Kézmű

Palesz

Makra Róbert e.v.

Marathon Sport

Navigáció

Bejelentkezés

Fárasztó, nehéz mérkőzés - U12 NB 1. Dél-kelet

Talán az őszi idény legnehezebb mérkőzésén van túl az U12-es csapatunk. Ezen a hétvégén a Békéscsabai Akadémia válogatott labdarúgóival játszottunk. Sajnos a papírforma vált be, hiszen mint az eredmény is mutatja az ellenfél sokkal jobb volt. Bár a játék alapján a nyolc gól egy kicsit túlzás, de néha a szerencse is elpártolt tőlünk.

A mérkőzés elején még tartottuk magunkat, és még Soós Flórián révén szépítettünk is, de ez kevésnek bizonyult a csabaiak mezőnyfölényével szemben . A gyerekek így is derekasan küzdöttek és sok további góltól mentették meg kapunkat. Értelem szerűen így Koller Dominik a csapat kapusa lett a csapat legjobbja, aki a következőket mondta a mérkőzés után.

„Már a mérkőzés elejétől sorra jöttek a támadások, egy kicsit hagytuk is őket játszani. Hátul mindent megpróbáltunk, hogy ne kapjunk sok gólt. Sajnos csak a kontratámadásokban bízhattunk, de ebből csak egyszer sikerült gólt szerezni. Azért keményen dolgozott a csapat.”

 

 

 

Békéscsabai Akadémia- LUA Baja 8-1 (Gól: Soós Flórián)

LUA BAJA U12: Koller Dominik-Kosztolányi András, Salamon Ármin, Kelemen Ábel - Mészáros Bálint, Soós Flórián - Hársch Dávid , Juhász Balázs , Könyves Álmos (Kassai József,Vincze Ádám, Péter Tamás)